Katolikus Ifjúsági Mozgalom

A KIM országos ifjúsági társadalmi szervezet, mely 1989-ben egyesületként abból a célból alakult, hogy a katolikus ifjúság érdekeit és értékrendjét képviselje. Országos, egyházmegyei és helyi katolikus ifjúsági megmozdulásokban kíván segíteni és részt venni. Feladatai ellátásához a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyásával rendelkezik.

A KIM képviselhet, felölelhet minden olyan kezdeményezést, amikor a katolikus fiatalok közös céljaikért megmozdulnak: műsort állítanak össze a plébánián (helyi szint), vagy szomszédos templomok közötti kispályás focibajnokságok szerveznek (területi szint). Egyházmegyei és országos szinten pedig ifjúsági vezetőképzések, táborok, zarándoklatok, találkozók létrehozásával segítjük a fiatalokat.

Azon dolgozunk, hogy a KIM-en keresztül a helyi csoportok más katolikus fiatalok kezdeményezéseiről is értesüljenek. Ezek ismerete bátorítást adhat nekik, növelheti cselekvési kedvüket, valamint a Katolikus Egyház társadalmi szerepvállalását is erősíti. Szeretnénk megéreztetni a katolikus fiatalokkal, hogy nincsenek egyedül helyi kezdeményezéseikkel, aprónak tűnő tetteik is társadalomformáló erővel bírnak.